Nézz körül a tornacsarnokban! A bal egérgombot lenyomva mozgasd az egeret arra, amerre nézni szeretnél!

 

 

 

 

 

 

 

 

Aktuális:

Játékos sportverseny

A Játékos sportverseny körzeti fordulójára Gödöllőn került sor december 10-én iskolánk tornatermében. A megmérettetésen négy iskola tanulói vettek részt.

Kerepesről a Széchenyi István Általános Iskola, Gödöllőről a Szent Imre Katolikus Általános Iskola, az Erkel Ferenc Általános Iskola és a Damjanich János Általános Iskola, mint házigazda. A versenyen a második-harmadik-negyedik évfolyamos tanulók vettek részt. Minden évfolyamról három lány, illetve fiú lett nevezve, de számonként csak kettő szerepelt. A tíz forduló meglepő izgalmakat és nagyon szoros végeredményt hozott. Első az Erkeles csapat lett, míg a Damisok a második helyen végeztek. A harmadik helyen holtverseny alakult ki így az egyik számot ismételten bemutatták a gyerekek. Ezt követően a Széchenyis csapatnak jutott a bronzérem, a Szent Imre csapata pedig hajszállal maradt csak le róla, vagyis most negyedik lett.

...

Gratulálunk a versenyzőknek, akik szerepeltek és azoknak is, akik végül a csapatba nem kerültek be, de a felkészülést végig csinálták, valamint a felkészítő tanároknak.

Kőhler Ákos

---

TESTNEVELÉS ÉS SPORT MUNKAKÖZÖSSÉG

MUNKATERV

2010/2011

A munkaközösség tagjai:

 

Testnevelést délelőtt tanítók:                     Testnevelést délután tanítók:

 

1.a     Juhász Tamás                                  1.a     Juhász Tamás

1.b    Pintér Ágnes                                    1.b    Pintér Ágnes

1.c     Kőhler Ákos                                    1.c     Kőhler Ákos

2.a     Dr. Buzás Mihályné                         2.a     Kőhler Ákos

2.b    Kőhler Ákos                                    2.b    Kőhler Ákos

2.c     Kuruczné Puskás Katalin                          2.c     Keresztesi István

3.a     Keresztesi István                              3.a     Keresztesi István

3.b    Molnár Katalin                                3.b    Molnár Katalin

3.c     Deme Istvánné                                 3.c     Deme Istvánné

4.a     Szabóné Vichor Andrea

4.b    Bogyó Lívia

4.c     Keresztesi István

5.a     Keresztesi István

5.b    Kőhler Ákos

5.c     Szalay Zoltán

6.a     Keresztesi István

6.b    Dr. Katonáné Kármán Katalin

7.a     Kőhler Ákos

7.b    Keresztesi István

8.a     Keresztesi István

        

Szabó Sándorné Vas Éva gyógytestnevelés alsó tagozat

Kőhler Ákos gyógytestnevelés felső tagozat, gyógyúszás;

Szalay Zoltán úszás

Napközis nevelők, mindennapos testnevelés

 A tanév kiemelt feladatai:

 

A legfontosabb feladat, hogy biztosítsunk minél több sportolási lehetőséget a tanulók számára. A tanév során ideális körülmények között dolgozhatnak a kollégák. A tárgyi feltételek fantasztikus javulása ellenére is kiemelten kezeljük a tömegsport rendezvényeken minél nagyobb létszámmal való részvételt. Idén szeretnénk a lehető legtöbb iskolai házibajnokságot megrendezni.

A mindennapos testnevelést az 1-3. évfolyamon új módon vezetjük be (városi szinten beindul az edzéselvű testnevelés). A délelőtti órákat osztályszinten végzik a tanulók, a délutáni órákat viszont differenciált csoportokban. A többi évfolyamon is biztosítani kell a mindennapos testnevelést. Sajnos a tornaterem lehetőségeinek korlátai miatt szükségessé válik egy tornaszoba kialakítása. Ez biztosíthatja a mindennapos testnevelés valóban mindennapos jellegét és annak a lehetőségét, hogy figyelembe lehessen venni a délutáni tanulási időt az alsó tagozaton. Emellett pedig nem fogja önmaga alá dönteni a programot, ha bevezetésre kerül a többi évfolyamon is.

¨         Az alsó és a felső tagozaton a felmérésekre egyaránt oda kell figyelni, mert ez sokoldalúan fejleszti a tanulókat és könnyebb lesz a kiválasztás a versenyekre is a testnevelők számára. Ezen a területen újítottunk. Egy új felmérő meghonosítását hajtottuk végre az előző évtől kezdődően. Ennek jelei három-öt éven belül látszani fognak. A tornatermi házirendet szigorúan be kell tartani!

 

¨         Gyógytestnevelés

A Kőhler Ákos által megkezdett munkát folytatni kell a körülményekre való tekintet nélkül. A gyerekek egyre inkább értik, hogy miért is van szükség erre a speciális jellegű mozgásra. Felső tagozaton még mindig javítani kell a foglalkozásokon résztvevők arányát.

-          minden III. illetve II/a. és II/b. kategóriájú felmentést a munkaközösség vezető adminisztrál és figyelemmel kíséri e tanulók további útját. Az osztályfőnökök is megkapják a névsort, hogy ellenőrizhessék az órákon való megjelenést, aktivizálhassák tanítványaikat, tudatosíthassák az érintettek gyógytestnevelésre járásának fontosságát.

-          a testnevelő tanár a tantárgyi értékeléskor figyelembe veszi a gyógytestnevelés órákon végzett munkát.

 

¨         A körzeti versenyekre való felkészülést ismételten fel kell futtatni (Keresztesi István fogja össze a felső tagozaton a sportjátékokat). A csapatokat a verseny előtt úgy kell kijelölni, hogy elegendő idő jusson gyakorlásra. Nem mehet egyik tanulónk sem úgy a versenyre, hogy a versenyszámra ne legyen felkészülve.

 

¨         Iskolánk rendelkezik több garnitúra egyen felszereléssel. Ha szükséges, a kísérő nevelő kötelessége verseny előtt az iskolai felelőstől (Kőhler Ákosné) a felszerelést átvenni, és a verseny után hiánytalanul visszaadni.

 

Az éves feladatok:

 

¨         A mindennapos testnevelés megvalósítása:

 

1-2. évfolyam: 5 testnevelés óra, 3 iskolai sportkör, 1 napközis testnevelés.

3. évfolyam: 4 testnevelés óra, 1 úszás óra, 3 iskolai sportkör, 1 napközis testnevelés.

4. évfolyam: 3 testnevelés óra, 1 úszás óra, 3 iskolai sportkör, 1 napközis testnevelés

5-6. évfolyam: 3 testnevelés óra, 1 úszás óra, 4 iskolai sportkör.

7-8. évfolyam: 3,5 testnevelés óra, 4 iskolai sportkör.

 

¨         Eredményes szereplés a diákolimpián az alábbi sportágakban:

 

SPORTÁG

FELELŐS

Játékos sportverseny

Keresztesi István, Kőhler Ákos

Alsós mezei futás, 3 tusa 1-2., illetve 3-4. évfolyam

Molnár Katalin, Kőhler Ákos

Úszás

Szalay Zoltán

Felső tagozat, atlétika

Dr. Katonáné Kármán Katalin, Keresztesi István

Labdarúgás, fiú kosárlabda 5-8. évfolyamon

Keresztesi István

Vívás

Keresztesi István

Labdarúgás alsó tagozaton

Szalay Zoltán, Keresztesi István

Akrobatikus torna

Kőhler Ákos

 

¨         Eredményeink hirdetése, megjelenítése.

 

A sportversenyen elért eredményeket a hétfői iskolagyűlésen kihirdetjük. A felkészítő nevelő gondoskodik arról, hogy az iskola honlapjára is felkerüljenek az eredmények.

 

¨         Az iskolai sportkörök eredményes működtetése.

 

Stabil létszám kialakítása, rendszerességre szoktatás, élményt nyújtó, eredményeket javító sportfoglalkozások tartása. Lehetőségeink meghaladják az éves órakeret 20%-át.

 

  

SPORTCSOPORT

ÓRASZÁM

FOGLALKOZÁSVEZETŐ

Vívás

2

Keresztesi István

Akrobatikus torna

5

Kőhler Ákos

Fiú kosárlabda (1-8. évfolyam)

1

Keresztesi István

Labdajátékok (5-8. évfolyam)

2

Keresztesi István

Sportjáték labdarúgás (1-3. évfolyam)

1,5

Szalay Zoltán

 

¨         Az úszás

 

A működés hatékonyságot meg kell őrizni az alsó tagozatban, erősíteni kell a felső tagozaton. 5. osztályosoknál az úszás kisérésre továbbra is szükség van, így kisebb a lemorzsolódás. Az első úszás óra feladata az uszodai házirend ismertetése és értelmezése.

 

Pénteki órarend!

14:00 – 14:40

3. a osztály

14:40 – 15:20

3. b osztály

15:20 – 16:00

3. c osztály

16:00 – 16:40

4. a / 4.b osztály

16:40 – 17:20

4.c osztály + 6. évfolyam

17:20 – 18:00

5. évfolyam

 

¨         Az iskolai sportcsoportok

 

Ezen kereteken belül erősíteni kell az évfolyam és iskolai házibajnokságok hirdetését, lebonyolítását. Ezzel még olyan tanulókat is lehet mozgósítani, akik nem rendszeres résztvevői a sportfoglalkozásoknak. Célunk a díjazás minőségi javítása, amely nagyobb motivációt jelenthet.

 

Sportág

Felelős

Mezei futás

Dr. Katonáné Kármán Katalin

Labdarúgás (alsós-felsős), fiú kosárlabda

Szalay Zoltán, Keresztesi István

Partizánlabda

Molnár Katalin

Vívás, atlétika dobó- futó-és ugrószámai

Keresztesi István

Asztalitenisz

Keresztesi István

Akrobatikus torna

Kőhler Ákos

Kosárlabda alsó tagozaton

Keresztesi István

 

 

¨         A Kihívás napja

 

A diákönkormányzattal közösen célunk a „Challenge Day” eredményes lebonyolítása, melynek felelősét később jelöljük ki.

 

¨         Túrák szervezése

 

Idén is tervezzük az évszakonkénti túrák megszervezését.

 

               téli sítúra              Szalay Zoltán, Kőhler Ákos

 

 

Gödöllő, 2011. augusztus 31.                               

 

 

 

                                                                                               Kőhler Ákos

                                                                                       munkaközösség vezető